Bizonyára nem vagyok egyedül , ha arra gondolok, hogy véget érhetne már a hideg, nyirkos, havas, esős tél és jöhetne a tavasz. Ez alapvetően közhely. azon kívül, hogy a télnek, mint évszaknak rettenetesen sok hátránya van egy ember, főként egy nő életében, mint előnye.
A CIPŐŐK. Amióta nem anyukám öltöztet, arra a különös felfedezésre jutottam, hogy nincsenek női téli cipők, csizmák, semmi lábbeli, amire olyan magabiztossággal számíthatna az ember, mint egy kommandós bakancsra. Leszögezném, hogy minden cipőmet immmmádom ennek ellenére, ámbár ők nem kedvelnek engem. A nő ugyebár arra törekszik, hogy minimum jól nézzen ki és próbál a divathoz alkalmazkodni. Persze, hát nem az a kereskedelem célja, hogy 10 évig hordható cipőket gyártson, na de mindegyikük az első adandó hóesésnél úgy néz ki, mintha veszett kutyák támadtak volna rám az utcán…a lábamról már nem is beszélve, amely kéken fagyoskodik 2-3 zokni alatt a béleltnek kikiáltott, vízálló és csúszásmentes surranómban.
Annak az érthetetlen ténynek a célját pedig, hogy városunkban egyre több helyen (amit felújítanak, általában alapból) márványburkolattal kell megküzdenünk a topánunkban, bárhová tart az ember. Mire megérkezem a metróhoz, már előre látom a veszély forrását…csúszik, nedves és lepaktál a cipőmmel. Nyilván ilyenkor megy el az orrom előtt a metró. Történetesen ha éppen egy bevásárlóközpontba vagy akár csak egy szimpla közértbe tartunk, a burkolatok színes változatossága vicsorít ránk könnyed pihegéséből.
Idén elhatároztam, hogy veszek magamnak (nem,nem gumicsizmát)-egy bakancsot, ami még valamennyire manapság történetesen divatos is volt. Szakadt a hó, de azért elindultunk a közelünkben elhelyezkedő mulatóba. A cipőm teljesen biztonságos. Vastag, recés talp, magas szár, menő kis csattal az oldalán, nem ázik be, halleluja. Nem kellett sokat várnom azonban, amíg a megközelítendő szórakozóhely első lépcsőjéhez nem értem, ahol ugyanis akkorát estem, hogy bárki megirigyelhetné. Csak azt nem értem, hogy a férfiak miért nem esnek el soha. Soha az életemben nem láttam egyetlen férfit a csúszós cipője miatt elesni, nekik marad a kacagás szerencsétlen embertársaikon. Nem és nem fogok férficipőket hordani. Erre nincs megoldás, de évről évre át kell vészelnünk ezt az időszakat, ha esik, ha fúj.
Felfelé haladva a nadrág problémája talán nem akkora fájdalom, kivéve, amikor még azt az időszakot éltük, hogy még nem volt divat a csizmába tűrt nadrág. Mind tönkrement, hiába volt már bokaszaggató, a szürke latyak lecsapott. Lényegében tárgytalan. Alapvetően az öltözködéssel nincs probléma, ha az ember 200 réteget vesz magára. Ámbár azt sem igen tudom mire vélni, amikor top-dzsekis lyánykák szaladgálnak az orrom előtt és/vagy az óriásplakáton fehérneműt reklámozó boldog csajszik mosolyogva tolják az arcomba félmeztelen testüket. Bármihez lenne kedvem ilyenkor, csak bugyit venni nem.
Hát igen, a fejem fagyban egy sápadtságot megbolondító vörös foltos jetire hasonlít leginkább, de hát ez ellen maximum egy sísapkával lehet védekezni. A haj elveszti fényét, töredezni kezd, a fejbőr egyre szárazabb.
Habár szól egy mese arról, hogy bizony a tél hiánya iszonyat pusztításra képes és a halandók bizony nem tudnak nélküle létezni. Ez így van, tehát el kell viselnünk újra és újra az egyre hosszabb teleket és megbékélni a hideget hozó cimboráinkkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése